2017. december 6., szerda

A tudatosság fokozása nem csak eredményesebb, de jobb emberré is tesz

Most lesz tizennyolc éve, hogy elkezdtem másokat a tudatosabb működés felé taszigálni a rendelkezésemre álló szerény eszközökkel. Tudatosság alatt én a saját szótáramban azt értem, hogy kétféle ismeretet szisztematikusan használunk a döntéseinkben és a viselkedésünkben. Az egyik, amit saját magunkról tudunk: adottságainkról, képességeinkről, elveinkről, preferenciáinkról és motivációnkról. A másik pedig amit másoktól megtanulhatunk az adott területen: jó példákból, tapasztalatmegosztásból, könyvekből vagy akár képzésekből.


Az említett időszak első felében a karrierváltás terén abban igyekeztem támogatni az ügyfeleket, és később az olvasókat is, hogy miként segítheti elő a pontosabb önismeretük a számukra megfelelő karrierdöntések meghozatalát, és abban is, hogy milyen stratégiákkal érdemes próbálkozni a következő karrierállomás megtalálása érdekében, illetve hogyan tudják magukat jobban eladni a munkaerőpiacon. Sok esetben ez azt kívánta tőlük, hogy az ösztönös választásaik és zsigeri viselkedésük helyett olyan tudatos megközelítést alkalmazzanak, ami a karrierváltás területén begyűjtött tapasztalatok szerint a céljaikat jobban szolgálja. Például nem fogadták el az első, kevésbé testhezálló állásajánlatot a bizonytalanságtól való félelem által vezérelve, vagy nem a legkényelmesebb keresési stratégiáknál horgonyoztak le, hanem a leghatékonyabbra helyezték át a hangsúlyt.

Az utóbbi kilenc évem pedig arról szólt, hogy a vezetői tudatosság terén igyekeztem hittérítést folytatni, személyesen és különféle terjedelmű írások segítségével. Az emberek vezetése nem könnyű műfaj, bár bonyolultnak semmiképp nem mondható. Van mondjuk egy tucat alapelv, amire építve egészen jól el tudunk boldogulni. A pontos önismerettel bíró vezető, aki képes ezeket az alap viselkedésformákat produkálni a mindennapokban, messze ki tud emelkedni a mezőnyből. És ahogy megtapasztalja a tudatosabb működés előnyeit, egyúttal nyitottabbá is válik a tanulás folytatására, további vezetői eszközök és elképzelések befogadására, sőt, akár az innovatívabb megközelítések kipróbálására. Megérti, hogy a vezetés szolgálat és nem uralkodás, adás és nem kiszipolyozás, felelősség és nem a hatalommal való visszaélés, lehetőség az etikus viselkedéssel kapcsolatos példamutatásra és nem felmentés a tisztességes működés kötelezettsége alól. Ezen az úton szolgáltam némi munícióval az első három (első, második, harmadik), vezetésről szóló e-könyvemmel.

Sokat töprengtem, hogy van-e szükségem arra, hogy beszálljak az életvezetési tanácsokat osztogató szerzők közé. Számos érv szólt ellene, mégis úgy döntöttem, hogy a saját magunk vezetésével kapcsolatos tudatosság népszerűsítéséből is részt vállalok. A negyedik e-könyv ezt a célt tűzte maga elé.

Nem tudom pontosan, hány embert sikerült megszólítani és elgondolkodtatni, mindenesetre az elmúlt négy és fél évben 100.000 letöltést regisztráltunk az ingyenesen terjesztett e-könyvekből. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy több tízezer olvasó gondolkodott el azon, hogy miképp vezethetné önmagát vagy másokat több tudatossággal, és remélhetőleg tovább is ment a gondolattól a döntésig és a döntéstől a cselekvésig. 

Az ingyenes írásbeli ismeretterjesztés számomra bevált. A személyes visszajelzések és az olvasói levelek arra utalnak, hogy a versenyszférán kívül is hasznosíthatónak találják a leírtakat. A munkatársaikat (vagy akár saját életüket) tudatosabban vezetők pedig mások életére is jelentős pozitív hatást tudnak gyakorolni. Ígérem, hogy amíg van mondanivalóm (pontosabban írnivalóm), a jövőben is közzé fogom tenni, mindenki számára szabadon hozzáférhetően.

1 megjegyzés:

  1. "Én egész népemet fogom,
    -nem középiskolai fokon -
    tani - tani..."

    Jó volt ez a négz könyv... kíváncsian várom a folytatást...

    AB

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.