Miért nehéz fejlődniük a született vezetőknek?

Kép: StudyMe

Gyakran kérdezik tőlem, hogy születni kell-e a vezetésre. Többnyire azt válaszolom, hogy vannak, akik ilyen szerencsések, de a bárki más is képes egyre jobb vezetővé válni, ha tényleg akar. Azt is hozzá szoktam tenni, hogy a “született vezető” nem egyenlő azzal, hogy “jó vezető”. Túl sok példát láttunk-látunk ugyanis az ellenkezőjére.

Bőségesen volt alkalmam megfigyelni, hogy azok az emberek, akiket az alapbeállítódásuk nem predesztinálna vezetésre, de menedzseri szerepkörüket komolyan véve igyekeznek tájékozódni, tanulni, és a megszerzett vezetői ismereteket a gyakorlatban kipróbálni, komoly előrelépést tudnak tenni vezetői készségeik terén. De arra is számos példát láttam, amikor a vezetésben tehetséges embereknek nem nagyon sikerül fejlődni, megrekednek egy adott szinten. Eltöprengtem rajta, hogy szerintem mi lehet az oka. Az alábbi felsorolás természetesen nem kimerítő, és nem is minden tétele igaz az összes született vezetőre. Megfigyeléseim szerint azonban nagy mértékben jellemző erre a populációra, hogy:

• Magabiztosak, határozott elképzeléseik vannak arról, hogy miként működnek az emberek. A vezetéssel és az emberi motivációval kapcsolatos hiedelmeikhez erősen ragaszkodnak.
• Nem érzik szükségét a vezetői fejlődésnek, nagy részben az első pontban megfogalmazottak miatt.
• Tartanak attól, hogy ha változtatnak a viselkedésükön, akkor elveszítenek valamit, aminek az eddigi sikereiket köszönhetik.
• Bíznak a saját intuícióikban, ezért kevésbé vonzza őket a tudatos megközelítés.
• Gyakran gondolkodnak vagy-vagy relációban, illetve szélsőségekben a változtatással kapcsolatban. Például ha kevésbé lesz megmondó, akkor puhapöcsnek fogják érzékelni. Ha megkérdezi a környezete véleményét, akkor azt fogják hinni, hogy bizonytalan, stb.
• Többségük extrovertált, így kevésbé vonzó tevékenység számukra az elmélyülés, az elemzés és az önreflexió.
• Inkább szeretnek beszélni és befolyásolni a dolgokat, mint hallgatni, megfigyelni.
• Sokszor hallani tőlük, hogy “ilyen vagyok, nem akarok szerepet játszani”. Pedig a tanulásban szó sincs arról, hogy szerepet kellene játszani. Azokat az ismereteket kell csak kipróbálni, amiben lát értelmet, potenciált.

A felvetésem, miszerint nehéz fejlődnie a született vezetőknek, látszólag ellentmond az erősségfilozófiának, miszerint abban tudunk gyorsan jobbá válni, amiben eleve tehetségesek vagyunk. De csak látszólag. Abban az esetben ugyanis, amikor a született vezető felismeri a továbbfejlődés lehetőségét, és át tudja ugrani a saját árnyékát, valóban igencsak fel tud pörögni, és kettesével szedi onnantól a lépcsőt a vezetői készségek pallérozása terén. Amivel én szoktam próbálkozni, mint segítség az az, hogy felhívom a figyelmüket a megfigyelésemre, miszerint nagyon jó alapjuk van a vezetői munkára, de nem nagyon látom, hogy megragadnák a lehetőséget a továbbfejlődésre. Ezután pedig javaslatot teszek arra, hogy emeljük meg a lécet. Némi tiltakozás és racionalizálás után többnyire elgondolkodnak a visszajelzésen, aztán veszik a lapot és jönnek velem.